A Traumák Megmaradnak
Újra költözünk. De előtte korra való tekintettel szelektálnak. Rám és két fivéremre a széjjelválasztás várt. A sors azt akarta, hogy mindegyikünk külön csoportba - és ez által mindegyikünk másik táborba kerüljön.
Saldenburg - magamra maradtam. Ez volt a kegyelemdöfés, amit az én amúgy is halálosan sebzett gyereklelkem kapott. Semmit se tudtam, hogy mi van az édesanyámmal, hol vannak a fivéreim. Az hiszem, ettől kezdve szerencsétlenségemben csak vegetáltam. Nem találok szavakat sem kifejezéseket, amelyekkel le lehetne írni a szenvedéseimet és traumáimat, amelyek még megannyi év után is begyógyulatlanok maradtak, és amelyekről még ma is alig bírok beszélni. A gyermekeimet se mérgeztem velük. Miért is? Maradjanak csak bennem, elég, ha nekem elvették a gyerekkoromat, aminek az utóhatását egész életemen át érzem. Elvették a méltóságomat és önbecsülésemet, ami állandóan visszatükröződött úgy a magán-, mint a munkahelyi életemben. Bennem mindig kisebbrendűségi érzés volt és félelem az újabb ütésektől, amiket, mint ártatlan kisgyerek oly kegyetlenül éltem át. Biztosan állítom, hogy mindez igencsak korlátozta az életminőségemet.
(Oštir Mravljak Marija visszaemlékezése)
(Halott anyámnak – H.D.)
Egy szlovén árva verse
Hiába szeretném a sóvárgás, kínoz
Édesanyámat visszavágyom és visszahívom a sírból
Hallod anyám ezek csak álmok,
hisz vár az otthon a tető, amely felé
kéz a kézben ismét veled visszaindulok.
Hiába ez most itt az élet a valóság
Csupán lelkünkben vannak kívánságok
A gyilkos jelen átsöpört fölöttünk, mint a förgeteg.
A fényt, amelyet bennem gyújtottál anyám
elrabolt az idő vihara a fiatalságommal együtt
Visszaemlékezés
Halottak napján – Š.Saša unoka (5.osztályos tanuló, 1976)
Ma a grazi temetőbe megyünk. De kit keresünk fel, hisz nem is ismerem? Apura néztem és arra gondoltam: a te apukád volt és biztos szeretted, mint ahogy én téged. Most nincs többé és utána csak szép emlékek maradtak másokban. Ismerted-e egyáltalán, emlékszel-e rá, hogyha csak alig négy éves voltál, amikor a németek agyonlőtték? Úgy gondolom, hogy bizonyára és még ezer kérdésre nem találom a feleletet. Mindez nem könnyű. Korán reggel autóval indultunk Grazba, ott nyugszik a nagyapa. Ott meggyújtottunk mindannyian egy-egy gyertyát és a gondolatainkba mélyedtünk. Bennem egész idő alatt lappangott a gondolat: hogy az én nagyapám volt, öregapám, édesapám édesapja, aki most mindörökre idegenben maradt és sohasem fogjuk őt többet látni, sohasem fog visszatérni, ott marad mindörökre és mi majd csak látogatóba megyünk hozzá....
UTÓIRAT, záró gondolatok.
A 60 éves múltra visszatekintő, egyetlen Nyugat-Európában bejegyzett Magyar Iskolaegyesület egyik vezetője voltam, amely a Bajorországban lévő magyar gimnáziumot alapította. Ez a hely megszűnéséig, az 1956–os magyar emigráció szellemi értéket teremtő élő szimbóluma volt. Viszont diákjaink mosolya hatvan év elmúltával sem száríthatja fel azoknak a könnyeit és nem enyhítheti szenvedéseit, akik gimnáziumunk épületében a himmleri náci gépezet letagadott és elfelejtett áldozatai voltak. A település politikai és társadalmi vezetése aljas módon betemette 181 Szlovéniából elhurcolt gyermek emlékét. Olyanokét, akiknek szülei az auschwitzi haláltáborban pusztultak el. Olyanokét, akik egy ördögi terv szenvedői voltak. Ezeknek a gyereknek 1942- és 1945 között ugyanazon harangok zúgtak, mint tizenkét évvel később magyar diákjainknak, akik ezt a harangzúgást 1957-ben már szabadon és reményektől telve hallhatták. 1942-1945 között a Kastl-i templom hétszáz éves harangjai a gyászos idők múlását kongatták, miközben meggyötört, elhurcolt szlovéniai árvák éhesen és fázva tértek nyugovóra. Weinberger, Kos Dani, Žmavz Janez és még 180 társának emlékét mélyre ásta a helyi politika és történetírás. Szlovén barátaink történetét, ezzel együtt tragédiáját a második világháború sötét helyi múltjából én kutattam fel és hoztam nyilvánosságra, és most ismertetem meg először a kedves magyar olvasókkal. Az egykori gyermekfoglyok 2005 nyarán meglátogattak. Hatvan év telt el az óta. Az árva gyermekfoglyokból nagyapák, nagymamák, dédszülők lettek. Eljöttek egykori tragédiájuk színhelyére, amely után tizenkét évvel nemzetközi magyar gimnáziummá alakult. Eljöttek hogy velünk együtt emlékezzenek és emlékeztessenek. Bejárták az épületet a folyosókat a termeket. Találkoztak mosolygós diákjainkkal, akik nem ismerhették meg az Ő tragikus sorsukat. Nem ismerhették meg, mert ez a helyi történetírás eltitkolta előlük. Ekkor megfogadtam, hogy mindent elkövetek, hogy a hétszáz éves Kastl-i Bencés-rendi kolostorerőd falára emléktábla kerüljön. Olyan emléktábla, amely, azt hirdeti, hogy az emberiség soha ne aljasuljon el odáig, hogy emberek tömegeinek elpusztítása mellett, még azok utódjai számára megtorlásként börtönöket, gyermekbörtönöket állítson. A második világháborúban sok megbocsájthatatlan dolog történt, de az egyik legaljasabb a gyermekek meghurcolása, ez ideig még homályban maradt.
A Kastl-ban működő Európai Magyar Gimnáziumot 2006 szeptemberében a helyi CSU kerületi vezetője, mint felszámoló biztos Dr. Schwartz (fekete), valamint a helyi polgármester Braun úr (barna), aktív részvétele mellett felszámolták. Az egykori náci gyermekláger helyén nem tudtuk megvalósítani a „Hit békéje és béke hite” gondolata jegyében átszervezendő iskolánkat. A német néplélekből a harmadik generációban már kifogyott a hála érzete és megerősödött a terhelő múlttal való szembenézést elutasítása. Ezért kell lenniük mindig olyanoknak, akik emlékeztetnek. Én ilyen voltam.
Felhasznál irodalom:
dr. Žmavc Janez: A náci genocídum 60.évfordulója.
Kiadja: Društvo taboriščnikov ukrdenih otrok Slovenije (Szlovénia elrabolt táborlakó gyerekeinek egyesülete)
dr. Kmecl Matjaž: Gondolatok a gyermekrablás hatvanadik évfordulóján.(2002)
Terčak Stane :Elrabolt gyermekek (1962)
Hillel Marc: A faj nevében
Mausbach H. és B.: Az élet ellenségei
(Rödenberg kiadó,Mainamenti Frankfurtban,1979- ben)
Hribar Drago : (Založba Obzorja könyvkiadó, Maribor,1982) KL AUSCHWITZ - BIRKENAU (OSWIECIM - BRZEZINKA) KONCENTRÁCIÓS TÁBOROK
Hribar Drago, Pajer Jože , Orožim Jože: A táborlakók gyülekező helyei
Završnik Stanislava: Túl sok volt a könny
(szamizdat kiadás, Kamnik, 1998)
Orožim Jože : Neumarkt, Kastl
Hribar Drago :A traumák megmaradnak
Bodó Kirchsteuer Attila: Kastl sötét napjai
